Günter Grass: Az én évszázadom (Memoria Mundi)

100 ​év – 100 pillanatfelvétel. A német irodalom egyik „nagy öregje” – s az évszázad utolsó Nobel-díjasa – az 1900-as évvel kezdve és az 1999-essel végezve maradandó emléket állít minden egyes esztendőnek, méghozzá a lehető legszubjektívebb módon: belebújik egy-egy szemtanú bőrébe, és megszólaltatja a század elejéről a szocdem munkást, a táncos lábú boltilányt, a húszas évekből a berlini romeltakarító asszonyt, a hatvanas évek egyik kommunájában cseperedő, „kezelhetetlen” óvodást, a ’36-os politikai foglyot, az ’54-es focidrukkert, a Dallas-ba és a Kliniká-ba belefeledkező nyugdíjast- vagy éppen Günter Grasst, aki vajon mit keresett ’87-ben Kalkuttában? Az 1914-18 közti évekről Ernst Jünger, a háború szerelmese és a pacifista Remarque – két öregúr – beszélget egy zürichi kávéházban, a ’39-cel kezdődő időszakot hajdani haditudósítók idézgetik nosztalgiatalálkozójukon, Sylt szigetén.
Günter Grass természetesen a német XX. századot érzékelteti, eleveníti fel könyvében, ám ehhez a fényképsorozathoz – mind történelmileg, mind kulturálisan – jócskán van köze a többi európai népnek is, így hát elmondhatjuk, hogy a mű, amelyet kezünkbe veszünk, az évszázad mindannyiunk számára izgalmas kalendáriuma.