Részlet:
"Úgy tetszik, mintha azt a tárgyat, melyet önöknek előadni készülök, csak a költészet tárgyalhatná. A ki eszményről szól, a szívével beszél: arra a szép álomra gondol, mely legbensőbb érzéseit fejezi ki; halk hangon, visszafojtott lelkesedéssel említi; ha pedig hangosabban szól, akkor versben, hymnusban teszi; csak az újjai hegyével vagy összekulcsolt kezekkel nyúl hozzá, mintha a boldogságról, a mennyországról vagy a szerelemről lenne szó. Mi azonban, szokásunk szerint, mint a naturalisták, módszeres elemzés alá fogjuk és nem ódát, hanem törvényt akarunk írni róla..."
