Hamvas Béla: Az ősök nagy csarnoka I.

„Az ​ősök nagy csarnoka részeit Hamvas Béla 1936 és 1961 között, egy-egy szabad órájában készítette. Mondhatnánk lopott időben, könyvtári munkaidejében, frontszolgálatok csendesebb pillanataiban, katonai szabadsága és hátországi szolgálatai idején, a negyvenes évek végén Szentendre Bubándombján, 'földműves korszakában', majd segédmunkás szerepben, a hőerőművek raktáraiban eltöltött hosszú évek alatt, titkokban, kihúzott íróasztal-fiókokban írva, nyomorúságos barakk-szobákban, és az erőművek mögötti árokpartokon, hajnali órákban, Inotán, Bokodon, Tiszapalkonyán. A négy könyv tartalmi összeállításában nem az elkészítés időrendjét követtük, hanem a "nagy archaikus egységek” köré rendeztük Hamvas tanulmányait, szövegelemzéseit és fordításait. Az első kötet a védikus hagyományt és a hozzá szorosan kapcsolódó buddhista tradíció egy-egy elemét tartalmazza. A második kötet Kína taoista- és csan-hagyományából, a tibeti bön, a tibeti buddhizmus írásaiból és Japán zen szövegeiből válogat. A harmadik kötetben az Egyiptomi halottaskönyv, a Kabbala egy része (a Széfer jecira) és a iszlám misztika (szúfi) kapott helyet. A negyedik kötetben a görög hagyomány (Orpheusz, Empedoklész, Püthagorasz, Hérakleitosz), a közép-amerikai tradíció, rövid tanulmány az alkímiáról, egy Jakob Böhme-kommentár, és a Lélekről szóló negyven kérdés fordítása szerepel. Az ősök nagy csarnoka Hamvas életének egyik legnagyobb vállalása, még akkor is, ha ez az összeállítás mind tematikájában, mind arányaiban szükségképpen töredékes. Nagyon jól tudta, és az Interview c. esszéjében meg is írta, hogy nem egy emberre és emberöltőre szabott munkába kezd. E négykötetes gyűjteményből kimaradt számos olyan alapmű, amelynek szellem pedig Hamvas egész életművét áthatja: A Bhagavad-gíta éppúgy, mint Lao-ce Tao-te kingje, Eckhart Mester és a keresztény misztikusok köre csakúgy, mint a Zarathusztrák perzsa hagyománya, a Ji-King vagy az alexandriai héber és keresztény gnosztikus és hermetikus forrásanyag…" (Dúl Antal)