John Updike: Bech bolyong (Bech 1.)
Updike olyan író, aki szereti a hőseit; vissza-visszatér hozzájuk, hogy életük alakulásáról beszámoljon. A Magyarországon most először megjelenő Bech-sorozatból egy fiktív írói portré kerekedik ki. Címszereplője, Henry Bech 1923-ban született, s az ötvenes években megjelent első regénye, a Poggász nélkül egy csapásra ünnepelt íróvá teszi szerte a világon. A nagyregénynek szánt A kiválasztottak-at azonban a kritika úgy lehúzza, hogy Bechen elhatalmasodik a krónikus írásgörcs, és hosszú ideig abból él, hogy különböző egyetemeken és külföldi előadókörutakon tart felolvasásokat, mint a kortárs amerikai irodalom megbecsült képviselője. Kelet-Európába, a Távol-Keletre, Afrikába és Ausztráliába tett utazásai során Bech lépten-nyomon szexuális kalandokba bonyolódik rajongóival vagy kísérőivel, és rájön, hogy egy író egészen érdekes és fölöttébb jövedelmező pályát futhat be anélkül is, hogy bármit írna, pusztán múltbeli érdemei alapján. Aztán váratlanul feleségül veszi Bea-t, egy régi barátnője húgát. Jeruzsálemben, ahol a mézesheteiket töltik, Bech csak fanyalog, Skóciában, a keresztény Bea őseinek földjén viszont ő érzi otthonosabban magát. Élete akkor vesz újabb fordulatot, amikor tizenöt évi kínlódás után végre megírja a rég várt regényt, a Nagy merészen-t.
John Updike: Bech befut (Bech 2.)
John Updike zsidó alteregója, a Bech bolyong-ban megismert Henry Bech 1923-ban született, és az ötvenes években első regénye, valamint egy kisregény megjelenése után világszerte óriási népszerűségnek örvendett; a nagyregénynek szánt művét érő kritikák hatására alkotói válságba került, s míg bestsellerét meg nem írta, jobbára egyetemeken és külföldi országokban tartott felolvasásokat és író-olvasó találkozókat, melyek során rendre pikáns kalandokba bonyolódott a legkülönfélébb korú, nemzetiségű és vallású nőkkel.
Henry Bechet most hetvenévesen látjuk viszont: idősebb lett, de bölcsebb aligha. A gyengébb nem körében továbbra is változatlan népszerűségnek örvend; nem így írótársai és kritikusai között – vesztükre, mert az évek múltával Bechet mind rögeszmésebben foglalkoztatja (visszamenőleg is) tulajdon hírneve és műveinek fogadtatása, s szokatlan módját választja a bosszúállásnak. Vén fejjel egy nő miatt vállalja el a Francia Akadémia mintájára létrehozott különös művészeti testület elnöki posztját, aztán rájön, hogy nem is olyan rossz érzés hatalmat birtokolni. És jóllehet a Nagy merészen óta semmi említésre méltót nem publikált, végül olyan elismerésben részesül, amely termtőjének is régóta kijárna.
