Benedek Elek ezt a könyvét felnőtteknek írta. Ma már kevesen tudják, hogy a 20. század elején Jókai Mór mellett ő volt az ország legolvasottabb írója. Ennek a könyvnek édes-bús történetei vallomások a szülőföldről, az otthonról. Az írásokban papok, szegények, tehetõsebb gazdák, öreg bányászok, szerelmes lányok és kis emberek – székelyek – jelennek meg, hirdetve a köznapi szeretet egyszerű, de mégis nagyszerű diadalát. De mégsem ők az igazi hõsei ezeknek a novelláknak, hanem Benedek Elek legnagyobb titka: az ezerarcú szeretet. Ma is ez az egyetlen útlevelünk az élethez. Az író ebben a tizenhat novellában olyan tiszta jellemű emberekről mesél, akiknek az adott szó még szent. Ebben a világban a szeretet nagy parancsa alól semmi nem adhat felmentést, mert a látszatra vereséget szenvedő jó végül mindig győzedelmeskedik ezekben a sokszor bukolikus hangú, bibliás hangvételû történetekben. A mi eldurvult világunkban gyógyszernek tûnik ez a könyv, tanítómesternek a jóra, a szépre, az igazra, egy szóval: a szeretetre. Amikor sorról sorra végig ízlelgetjük igéit, úgy érezhetjük, hogy egy kicsit tisztábbak, egy kicsit emberibbek lettünk.
