A grafológiai gyakorlatban az aláírás gyakran az egész életutat felvillantja, különösen művészek és nagyon kreatív emberek esetében, amikor nem az olvashatóság, hanem az önkifejezés hangsúlyozódik, s a tudattalan képszerűen, pecsétszerűen formálja meg azt. József Attila aláírásai korszakonként változtak, ebben az életszakaszban elámulhatunk egy igen különös formán. A párhuzamos vonalak közé szerkesztett aláírás alapján sínekre asszociálhatunk, annál is inkább, mivel tudjuk, hogy egész életét végigkísérte a vasúttal való kapcsolat, verseiben is gyakori motívum a sín, a vonat, a pályaudvar. Egyik gyermekkori játéka és élménye volt a vonatok alatti bújócska. A makói diákévek alatt ráfeküdt a sínekre, a sorsszerű véletlen mentette meg az életét. A születésétől a haláláig tartó kapcsolata a vasúttal, mintha anyagi-fizikai síkon megjelenítené egész életének megoldandó feladatát: „sínen lenni”, saját – Isten által kijelölt – pályán haladni akkor is, ha mások el akarják téríteni. (Részlet a Hétszer született költő – József Attila grafológus szemmel című tanulmányból)
