Éjfél után, 1 óra felé elindultunk a falu másik végére, a nővéremhez. Mikor kiértünk a főútra, hallottuk ám, hogy húsz-harminc ember keresi Margót, és azt kiabálták, hogy „ha elkapom, megverem, megölöm!” Nagyon féltünk, hiszen kaszákkal, kapákkal kerestek bennünket. Megfogtuk egymás kezét, rohantunk, szaladtunk, míg egy befagyott vizes árokhoz érkeztünk. Megpróbáltam átcsúszni rajta a szakadt cipőmben, de beszakadt, és majdnem derékig merültem a jéghideg vízben. Ekkor megfogtam Margót a karcsú derekánál, és átsegítettem az árkon. Olyan könnyű volt, akár a hópihe. Rá akartam adni a rossz ballonkabátom. Erre ő viccesen megszólalt: „Olyan vagy, mint egy hős! De vedd vissza a kabátodat, mert megfázol”. Ekkor megfogtam a kezét és megpusziltam. Leheletemmel melegítettem, nyugtattam, de tovább kellett szaladnunk, mert hangosan meghallottuk a messzi távolban a kutyák ugatását. Megfagyva, átázva, sárosan rohantunk tovább a sötétben, nagyon féltünk. hajnal két óra felé járhatott az idő, amikor elérkeztünk a falu túlsó végére a nővéremékhez. Vertem ám az ajtajukat, mint egy őrült, ők meg nem tudták, ki kopogtat náluk éjnek évadján.
