Alighanem kevesen tudják, hogy a náci lágerekben a rózsaszín háromszög a homoszexuálisok megkülönböztető jele vol – ahogy a köztörvényeseké a zöld, a kommunistáké a piros, a zsidóké a sárga és a cigányoké a barna. A lágerirodalom azonban furcsamód alig-alig tesz említést róluk, mintha senki sem akarna tudomást venni a rószaszín háromszögesekről. Pedig nem lehetett nem észrevenni őket, hiszen a jelzés a többinél lényegesen nagyobb volt, hogy már mindenki messziről láthassa, kivel is van dolga. És még csak nem is elenyésző kisebbségről volt szó: Jean Boisson francia történész becslése szerint akár másfél millióan is lehettek. A náci doktrína szerint az volt a bűnük, hogy kivonják magukat az árja faj szaporításának sürgető feladata alól. Eleinte csak „átnevelni” akarták őket: nyilvánosházakban dolgoztatták őket, hátha attól jobb belátásra térnek, különböző hormonoperációkkal kísérleteztek, s csak mikor végérvényesen kiderült, hogy ezzel a módszerrel semmire sem mennek, döntöttek kiirtásukról.
Nem a történész tehet róla, hogy kevés az adat.
Az a néhány homoszexuális, aki túlélte a tábort, jobbnak látja, ha hallgat. Mások szégyellik a nemkívánatos sorsközösséget. Megint mások pedig talán úgy vélik, hogy a homoszexuálisok deportálása „partikuláris” kérdés a nácizmus történetében. De hogyan lenne partikuláris kérdés az, hogy Európa közepén a XX. században kiirtanak több százezer embert, csak mert más nemi normák szerint élnek? S miért hallgat erről minden történész, író és túlélő?
Eredeti cím: Le triangle rose
