1609-1614: a történelem legnagyobb boszorkánypere a Pireneusok baszkok lakta vidékein. 2000 boszorkányvallomás, 5000 gyanúsított – kisgyerekek, férfiak, nők, papok. Letartóztatások, tömeghisztéria, pánik, lincselések, prédikációs kereszteshadjárat, megdöbbentően életszerű és egybecsengő vallomások az „ördög szektájának” gonosz praktikáiról, szörnyűséges és undok rítusairól, fajtalankodásairól,emberhús-lakomáiról.
– A 45 éves pap és egyházjogász, Alonso de Salazar Frias, a logronói törvényszék harmadinkvizítoraként a per első (és egyben utolsó) autodaféjének előkészítése s nyolchónapos vizitációs útja során – két kollégájával szöges ellentétben – erre a szilárd meggyőződésre jut:
– „Sem boszorkányok, sem megrontottak nem léteztek, amíg nem beszéltek s írtak róluk.” A szkeptikusok álláspontja kemény harcban a spanyol inkvizíció vezető fórumain is felülkerekedik: spanyol földön egy évszázaddal korábban ér véget a boszorkányok – nem az eretnekek! – égetése, mint Európa más tájain.
– A dán szerző – a koppenhágai Néprajzi Múzeum igazgatója – Madridban megtalálta a per kivételesen gazdag iratanyagát. A páratlan, a szakmában világhírűvé vált leletet feldolgozó könyve – mely az amerikai, dán és spanyol kiadás után most magyarul is napvilágot lát – szakembernek és laikusnak egyaránt izgalmas olvasmány. Az eseményeket rekonstruálva életközelbe hozza a falvak-városkák világát és lakosait, a kor népi és értelmiségi gondolatvilágát, az inkvizíció titokzatos birodalmának apparátusát, szabályait és működését – az autodafe elrettentően ünnepélyes szertartásától a napi ügyintézés apró részleteiig, a komoly vitáktól a személyes torzsalkodásokig. Emellett korszerű, magas színvonalú történeti-néprajzi-szociálpszichológiai elemzést ad a boszorkány jelenség és a boszorkány-hisztéria természetéről, társadalmi és lélektani alapjairól, a kérdéskör polemikus tudománytörténeti áttekintésébe ágyazva.
A könyvet 24 korabeli illusztráció, illetve okmányreprodukció és számos térkép gazdagítja.
