„1958 és ’60 között, Ford-ösztöndíjasként az Aix-en-Provence-i Faculté des Lettres egyetem hallgatója voltam. Ebéd után, ott szerzett barátaimmal hosszú sétákat tettünk a Cours Mirabeau kávéházakkal szegélyezett és vén fák által beárnyékolt sétányán. Gyakran láttam Picassót, amint valamelyik asztalnál üldögélve magányosan, vagy társaságban szopogatta a Pernaud-ját. Eszem ágában sem volt, hogy zavarjam iddogálás közben. Pedig mennyivel megemelné könyvem értékét, ha most azt mondhatnám, hogy többször is hosszasan elbeszélgetetem vele. Sajnos ezt a lehetõséget kihagytam az életembõl.
Kék-korszak, Rózsaszín-korszak, Kubizmus, a Guernica, a Békegalamb… Picassót a XX. század legnagyobb zsenijének kiáltotta ki a világ. Az a világ, amelyet nem szeretett, s amellyel egész élete során harcban állt. A mai napig eldöntésre vár, hogy Picassó mûvei az értékes, vagy az érdekes dolgok közé tartoznak-e. A pusztítás, amit embertársaira, s ezen keresztül sajátmagára is mért, teljesen egyértelmû.” (Bradányi Iván)
