1971-ben jelentette meg Brautigan egyetlen novelláskötetét, A gyep bosszúját. Ekkor már mögötte volt az Egy déli tábornok…, az idahói Stanley-medence patakpartjain, táskaírógéppel írt Pisztrángfogás Amerikában és a Görögdinnye édes levében – az a három könyv, amely szilárdan megalapozta helyét a beat- és a hippimozgalomban. Ezekkel a köteteivel egyidőben születtek azonban azok a kisebb költői és prózai darabok is, amelyek először szó szerint az utcán tettek szert népszerűségre: a San Franciscó-i hírhedt kommunanegyedben, a Haight-Ashburyben osztogatta őket laponként.
Kisprózája, az e kötetben foglalt s a kritikusok és irodalombarátok által hamarosan már csak „brautiganekként” emlegetett novellák, tárcák, szösszenetek egyfelől helyhez és időhöz kötöttek: „Krisztus kattintotta fényképek” Kalifornia és a Csendes-óceán parti északnyugat, a Pacific Northwest (szűkebb hazája: Tacomában született) életéről a nagy lázadások korában, a 60-as években, ironikus kommentárok a fogyasztói Amerikáról s keserűbbek arról, ami vele jár – az egyéniségvesztésről, a természet pusztulásáról.
Másfelől viszont egy nagy irodalmi áramlat, a Mark Twainig és a vadnyugati „nagyotmondókig” visszavezethető amerikai „humoristák” egyik utolsó képviselőjének megnyilvánulásai (egy elemzője „megtört szívű humoristának” nevezte Brautigant). Prózaversek, modern népmesék, dilis mágia, játékos és komoly, röhejes és mélabús, mély és abszurd – a Brautigan-kritika szokásos hívószavai. Virágkorában azt is írták róla, hogy utcahosszal vezet Burroughs és Kerouac előtt, egyik utólagos értékelése pedig így hangzik: „ha majd egyszer túlteszi magát az irodalomtudomány a különcködő brautigani pózokon és az ezekkel kapcsolatos ellenséges beidegzettségen, és csak a legjobb művek alapján ítél, Brautigan jelentősége nem szorul bizonygatásra.”
(Abádi Nagy Zoltán)
Az egyik legjobb, emblematikus művet tartja a kezében az olvasó.
"Volt egyszer San Franciscóban egy ember, aki nagyon szerette a finomságokat, így például a költészetet. Rajongott a jó versekért. Megengedhette magának, mivel nem kellett dolgoznia: igen csinos járadékot kapott abból kifolyólag, hogy a nagyapja az 1920-as években befektetett egy privát bolondokházába, amely egész nyereségesen működött Dél-Kaliforniában.
Rentábilisan, ahogy mondani szokás, a San Fernando-völgyben, Tarzana mellett. Igazán nem festett bolondokházának. Egész másnak festett, és csupa virág volt körös-körül, főleg rózsa. 1-jén és 15-én jöttek a csekkek, még akkor is, ha aznap nem volt posta. Szép háza volt Pacific Heightsban, és el-eljárt költészetet venni. Eleven költővel életében nem találkozott. Mindennek van határa azért.
Egy napon ráébredt, hogy költészetszeretete nem jut maradéktalanul kifejezésre abban, ha költészetet olvas vagy költőket hallgat lemezen. Elhatározta, hogy kiszedi a házból a teljes vezetékrendszert, és költészettel helyettesíti.
Meg is tette…"
Eredeti cím: Revenge of the Lawn
