A 20. század elején a statisztikusok azt mondták, a Föld akkori teljes népessége elférne a Wight-szigeten. 1968-ban már csak egy duplaakkora szárazulaton fért volna el mindenki, mondjuk Man szigetén. Mai, több mint 7 milliárd főt számláló emberiségünknek Zanzibár teljes területére lenne szüksége, és még akkor is vizes lenne néhányunk lába.
A 2010-es évek túlnépesedett, társadalmi feszültségekkel teli világában két New York-i fiatalember keresi a helyét. Akaratukon kívül keverednek bele történelemformáló eseményekbe, melyek a bolygó elmaradottabb területeiről kiindulva alapjaiban fogják megrengetni a nemzetközi gazdaság és politika felépítményét, kihatva a Föld minden lakójának életére. És hogy a dolgok tovább bonyolódjanak, az egyik nagyvállalat megalkot egy öntudattal bíró szuperszámítógépet
John Brunner Hugo- és Brit SF-díjas, monumentális regénye hol kémtörténetre emlékeztet, hol John Dos Passos társadalmi panorámáit idézi, megelőlegezve William Gibson Neurománcát és még tucatnyi, később íródott SF-művet. Jóslatai a megjelenése óta eltelt évtizedek alatt bámulatos számban váltak valóra, az elharapózó iskolai erőszaktól és terrorakcióktól kezdve, Kína szuperhatalommá válásán és az európai országok unióba tömörülésén keresztül, egészen a biotechnológia előretöréséig és az egyneműek kapcsolatának széles körű elfogadásáig. Nem véletlenül válogatták be minden idők 100 legjobb SF-regénye közé.
Tökéletesre csiszolt disztópia.
The Guardian
Ha ez a könyv kötelező olvasmány lenne minden nemzedék számára, akkor világunk nem jutott volna ilyen kétségbeejtő helyzetbe.
Joe Haldeman, az Örök háború szerzője
