Camino-sorozatának második kötetében Bucay társas kapcsolatokról, vonzódásokról, nemiségről, házasságról és bizalomról fejti ki gondolatait a tőle megszokott olvasmányos, anekdotisztikus stílusban. Bámulatos keresetlenséggel, őszintén, lényegre törőn fogalmazza meg véleményét alapvető emberi kérdésekről. Nem a kifinomult ízlésűeknek fenntartott élvezetekről beszélek – írja. Nem nagy dolgokról beszélek. Bárki által átélhető érzésről beszélek. Egyszerű és igaz érzelmekről beszélek. Nagy horderejű, de nem emberfölötti tapasztalatokról beszélek.
Sallangmentes és optimista, nem téveszti szem elől, hogy mély érzelmi töltettel bíró rezdüléseink éppen hétköznapi életünkben gyökereznek, és segít új nézőpontot találni megoldatlan ügyeinkhez. Helyükre kell tenni a dolgokat, és meg kell érteni, mi a fontosabb – tanácsolja. Nem érzéketlenség, ha a kevéske időmet elsősorban azoknak a kötelékeknek a szolgálatába állítom, amelyeket a hozzám legközelebb álló emberekkel építettem ki. Rá kell végre ébrednem, hogy milyen torzan látom a dolgokat, ha több időt szánok azokra, akikkel nem különösebben akarok együtt lenni, mint azokra, akiket valóban szeretek. Bucay történetei erőt adnak, hogy ne bonyolítsuk túl dolgainkat, teljes figyelmet szenteljünk annak, ami lényeges számunkra, és mindeközben harmóniában maradjunk önmagunkkal és környezetünkkel.
Jorge Bucay argentin pszichológus könyveiből emberek százezrei merítenek erőt és bölcsességet életproblémáik megoldásához. Az ötrészes Camino-sorozat, amelynek első kötete, Az autodependencia útja már megjelent magyarul, az önismeret útján kíséri végig az olvasót.
