Jorge Bucay: Elgondolkodtató történetek (Nagyon ritka!)

Az argentin Jorge Bucay nem ad egyértelmű választ ezekre és a hasonló kérdésekre, hanem csak történeteket mesél… Egy kis elbeszélést ír, vagy egy ismert mesét elevenít fel, vagy prózaversben fogalmaz meg valamilyen talányos élethelyzetet. Azt vallja ugyanis (a Gestaltpszichológia – vagy alaklélektan – követőjeként), hogy minden útmutatást konkrét helyzethez kell kötni. Az általános szép szavak nem sokat segítenek, s ha „ömlesztve” az emberre zúdítják a sok bölcs tanítást, nem ér annyit, mint az, ha életünk valamely problémájával egy megragadó képben, mesében, allegóriában szembesülünk.

Így Bucay könyvei sohasem szokványos életvezetési tanácsadók – „elgondolkodtató történetei” akkor is élvezetes olvasmányok, ha különben meg se fordulna a fejünkben, hogy pszichológushoz forduljunk bajainkkal.

Jorge Bucay a világ számos országában hihetetlen népszerűségnek örvend: könyveiből emberek százezrei merítenek erőt és bölcsességet életproblémáik megoldásához. A már magyarul is megjelent Levelek Claudiának és Életmesék után időrendben ez Bucay harmadik könyve, s a benne szereplő huszonnyolc történet segít ráébredni az olvasónak arra, hogy valójában igen kevés fontos dolog van az életben, s az mind elérhető, ha önmagunkat és a világot is el tudjuk fogadni olyannak, amilyen, s megértjük, hogy „semmi, ami jó, nem adatik ingyen”.

"A szúfi mester mindig egy parabolát mesélt az óra végén, ám a tanítványai nem mindig értették meg a történet üzenetét…

– Mester – állt eléje egyik este az egyik tanítvány. – Te csak meséled a történeteidet, de nem magyarázod el, hogy mit jelentenek…

– Bocsássatok meg érte – mentegetőzött a mester. – Engedd meg, hogy kárpótlásul neked adjam ezt a zamatos őszibarackot.

– Köszönöm, mester – vágta rá elégedetten a tanítvány, mert tetszett a hiúságának a mester válasza.

– És hogy teljesebb legyen az ajándék, meg is hámoznám neked a barackot. Megengeded?

– Igen, mester. Nagyon köszönöm – felelte a tanítvány.

– Ha már egyszer itt van a kezemben a kés, szeretnéd, ha feldarabolnám, hogy annyival is kényelmesebb legyen neked?

– Örömmel venném. De nem szeretnék visszaélni a jóságoddal, mester…

– Nem visszaélés, ha én ajánlom fel. Csupán a kedvedbe szeretnék járni. Engedd meg, hogy meg is rágjam, mielőtt átnyújtanám neked…

– Ne, mester! Nem szeretném, ha megrágnád! – tiltakozott nagy csodálkozva a tanítvány.

A szúfi mester szünetet tartott, aztán így folytatta:

– Ha minden történet értelmét elmagyaráznám… az olyan lenne, mintha megrágva adnám a gyümölcsöt a szádba."

A szúfi bölcseletből