Most a póráz másik oldalán lévő emberről tesz ironikus kijelentéseket egy Buster néven elhíresült eb, amikor kimondja , hogy a kutyák nem ajándékozásra valók, s hozzáfűzi, hogy a kutyák egy életre szólnak, nemcsak karácsonyra. És ez a derűs, néhol sértődött, néhol fölényes hangnem uralja a Buster naplója c. regényt éteri „antropomorfizmussal ” átitatva.
Akárhogy is vesszük igazi fejlődés lélektani regényt olvashatunk egy fiatal bullterrier szocializációjáról, melyben Rousseau Vallomásai-nak megragadó őszintesége keveredik Wittgenstein kérlelhetetlenségével, elkerülve Jack London szentimentalizmusát és az Eric Knight által megírt Lassie heroikus odüsszeiáját, csak kutyafuttában érintve a Buster által óhajtott pikareszk formát.
Az élet nemcsak a postások megkergetéséről szól Buster szemszögéből, aki a mediatizált angolszász világban a St.James parkban örök életre szóló hírnevet szerzett a királynő libájának kivégzésével. Buster az angol közélet részese lett, többen ismerik nevét, mint gazdájáét. Önéletrajzáért a Whitbread díj várományosa lett, de akit a Daly Telegraph igazságtalanul vádolt meg, hogy alig egy évvel a kutyamenhely elhagyása után belecsöppent a belváros biztonságába és kényelmébe, olyan középosztálybeli kutyává vált, ki babzsákon alszik.
