Az Árpád-ház uralkodásának utolsó évtizedeiben megerősödő főúri családok az első magyar uralkodódinasztia kihalása (1301) után, kihasználva a királyjelöltek közötti trónharcot, még nagyobb hatalomra tettek szert. Nem véletlenül nevezzük ezt az időszakot a kiskirályok korának.
Az egyik legnagyobb hatalmú oligarcha, Csák Máté, mint azt a régi iratokból és krónikákból tudjuk, az ország egyik leggátlástalanabb és leggonoszabb embere volt, aki évtizedeken át sikerrel szállt szembe magyar és külországbeli királyokkal, az egyházzal és saját népével is. Az általa uralt területeken királyként viselkedett, adókat szedett, pénzt veretett, sőt önálló külpolitikát is folytatott, háborúba keveredve például Luxemburgi János cseh királlyal is.
Nem ismert könyörületet, és gátlástalanul gyarapította birtokait. Még az egyház és a pápa, valamint az egyre több főúri család által támogatott, mind nagyobb hatalommal rendelkező első Anjou-királyunk, Károly Róbert sem tudta legyőzni a felvidéki oligarchát.
Regényünk bemutatja a nagyhatalmú főurak és Károly Róbert közötti küzdelmet. De ugyanilyen lényeges az a cselekményszál is, amely azoknak a bosszújáról szól, akiket esztendőkkel korábban a kegyetlen trencséni nagyúr megalázott, kifosztott és földönfutóvá tett.
Mert mindig voltak és vannak, akik nem felejtenek, s a bosszú beteljesítésére sokáig képesek várni…
