– Neve után, kisasszony, nem kell kérdezősködnöm – kezdte az ifjú mosolyogva. – Látásból igen jól ismerem, gyakran láttam önt Doverben. – Sohasem jártam Doverben – hangzott a majdnem fennhájázó válasz. – De mégiscsak Carwithennek hívják, ugye, Juliet Carwithennek? Juliet igenlően bólintott. – Honnan tudja ön ezt? – kérdezte aztán halk, elfojtott hangon. – Azt mindjárt készségesen megmondom önnek. Mikor a múlt évben szabadságon voltam, otthon Angliában, Doverben megismerkedtem Mr. és Mrs. Carwithennel; fogadószobájuk falán láttam az ön képmását, egész alakban. – Az én képmásomat? Az lehetetlen. Én sohasem fényképeztettem le magamat. – Festmény az, Lady Carwithen képe, de bátran lehetne az ön képmásának tartani. Azt hiszem, több mint százéves a kép.
