A hercegnő elkészült a fegyver összeszerelésével, olajos kezeit a fehér ágyneműbe törölte. Beinditotta a dízelmotort. A láncfűrész szépen, egyenletesen berregve működni kezdett.
Talán a vakszerencse talán az írói fantázia műve volt, hogy ebben a pillanatban lépett be az egyik birodalmi légiós, talpig páncélban. Fején rózsaszínű, szúnyogfejszerű sisakot hordott, amely teljes mértékben akadályozta a kilátásban. Oldalán poroltó lógott, kezében sugárvető, a hátán permetező puttony, amely alkalmas volt biológiai hadviselésre is. Sisakjának tetején kakasos forgó. Egyenruháján jól látható felirattal, csupa nyomtatott betűvel foszforeszkált: `Waffel Eszesz`. Lábán könnyű betoncsizmát viselt, így nem is csoda, hogy nesztelenül tudta becserkészni áldozatát, a fiatal, védtelen (talán még szűz) hercegnőt.
Amikor meglátta prédáját, felröhögött.
De milyen rosszul tette!
A hercegnő villámgyorsan, meglepően könnyed mozdulattal előhúzta a háta mögül a már berregő láncfűrészét. Apró riposzttal kivédte támadója rosszallását. Majd ahogyan kislánykorában a láncfűrész – vívó iskolában – ahová a balett és a szolfézs közötti szünetekben járt – unásig gyakorolta, hatalmas dühödt suhintással lemetszette támadója tollforgóját. A páncélos rohamosztagos felvisított, majd hanyatt-homlok elmenekült.
Lila hercegnő tudta, a neheze még hátra van.
