A cambridge-i irodalomprofesszor, író és kritikus leghíresebb könyvében „alulnézetből” láttatja a világot. Az ember ősi ellenségével szemben a szatíra fegyverét alkalmazza, jelezve, hogy félelmesen komoly mégsem rémületes valósággal van dolgunk.
A tapasztalt főördög leveleiben időszerű, huszadik századi tanácsokkal látja el a kezdő kísértőt: hogyan térítse le a jó útról a gondjaira bízott fiatalembert.
„Tudom, hogy élvezetek segítségével már sok lelket nyertünk meg magunknak. De maga az öröm mégis az Ellenség találmánya, nem a miénk. Ő csinálta a gyönyöröket, nekünk szerteágazó kutatásaink ellenére sem sikerült egyetlenegyet sem előállítanunk. Csupán annyit tehetünk, hogy az embereket arra ösztökéljük, hogy az Ellenség alkotta örömöket általa tiltott időpontban, módon vagy mértékben élvezzük. Arra törekszünk, hogy minden örömöt kiszakítsunk természetes feltételeinek talajáról, és ott gerjesszük fel, ahol legtávolabb esik a természetestől. Legkevésbé emlékeztet a Teremtőre, s a legkevesebb örömet okozza. Aranyszabály: a vágy mind gyötrőbb legyen, a gyönyör mind csekélyebb. Így biztosabb – és stílusosabb.”
