A fenti megállapításnak, amit – szíves beleegyezésével – ötéves unokámtól, Verustól vettem kölcsön, az ő hangszerelésében egyértelműen lelkes, ujjongó csengése volt.
Ám, mint tudjuk, ugyanez a kijelentés más hanglejtéssel talán gyakrabban hangzik el, elsősorban a felnőttek, a nyugdíjas korúak ajkáról, s így éppen ellenkező értelmet nyer. Úgy lefelé konyul.
Hogy kinek van igaza? Szerintem mindkét nézet jogos, az élet ugyanis hol derűs, hol meg borús.
Egy biztos: egyetlen életünk van, ne hagyjuk hát, hogy eluralkodjék rajtunk a rosszkedv. Tessék elhinni, hogy mindennek van humoros oldala is. Csak meg kell találni.
Erre tettem kísérletet a kötetbe gyűjtött, rövid írásaimmal. Önök majd eldöntik, milyen sikerrel.
Janikovszky Éva
