A két, egymást folytató és kiegészítő regény az élet örökké aktuális, de igazán jól soha nem válaszolható kérdéseiről szól: a szerelemről és a partnerkapcsolatokról.
A megunt helyett az újat keresésről, a viszonzatlan vágyódásról, a féltékenységről és a soha el nem érhető beteljesülésre várakozásról.
Arról, szinte ellenállhatatlan, pusztító és önpusztító erőről, amely egyre nagyobb mélységekbe és válságokba sodorja azokat, akik vakon keresik a boldogságot ott, ahol sohasem találhatják meg…
Aki már ismeri Sagant, ezúttal sem fog csalódni benne.
Aki viszont csak most találkozik először az írónő sajátos ábrázolásmódjával, megérti, miért lett a kortárs francia irodalom egyik legjelentősebb alakja.
„Párizsra úgy zuhant rá a nyár, mint egy súlyos kő. Mindegyikük járta tovább szenvedélyének vagy szokásainak rejtett útjait, és a kegyetlenül tüzelő júniusi napban felriasztott éjszakai állatok módjára viselkedtek. Muszáj volt elmenni, megtalálni a folytatását vagy az értelmét ennek az elmúlt télnek. Mindannyian érezték azt a szabadságot, azt a magányosságot, melyet a vakáció közeledte jelent, és azon törték a fejüket, kivel és hogyan tölthetnék el…”
