Ki tudja, miért, de mondhatni törvényszerûen azt szeretjük a legjobban, ahhoz ragaszkodunk körömszakadtáig, amihez nem értünk. Mindenekelõtt ilyen az élet, a szerelem és mindjárt harmadjára kinek-kinek a személyre szabott mániája. Sokunknak a sakk. Az egész persze egyoldalú és reménytelen. Talán azért abbahagyhatatlan, azért szép. Messze túlnõ rajtunk az élet, a szerelem ahogy a sakk is. Többnyire az ellenkezõjét sem érjük el velük annak, amit akarnánk. Ám ez is csak a kihívást erõsíti. A mi megszállott ragaszkodásunkat. Úgyhogy mindent úgy fogunk fel, úgy érzékelünk, ahogy ezekhez viszonyulnak. Mindenrõl õk jutnak az eszünkbe, s csak róluk jut eszünkbe minden. Már ami egyáltalán az eszünkbe jut… Mert lehetünk élni, szeretni (és persze sakkozni is) amatõrök, ha másban annyik sem vagyunk. Ha egyszer ez a legtöbb, amit egyáltalán elérhet az ember. Errõl igyekeznek szólni az ebben a könyvecskében található tanulságos történetek.
