Valahol a Dunántúlon, Mosonszentmiklóson volt egyszer egy hirtelenszőke, piszén pisze, mezítlábas kisfiú. Ez a kisfiú leült az utca közepére, és egy üres hőmérőtokba homokot töltögetett. Máskor meg egy hatalmas ébresztőórát kötött a nyakába, és azt kiabálta: „Itt a zöld órás nemfia!” Ez a világra rácsodálkozó, csupajáték pendelyes kisfiú hiába nőtt fel, sosem felejtette el gyerekkorát. Nem felejthette el, hiszen a költészetében is gyerek maradt. Nemcsak Vackor, a lompos, loncsos és bozontos kölyökmackó piszén pisze, mint ő, de telet kereső, fázó rókafiak is úgy válnak felnőtté a nagy keresés közben, mint valamikor ő, és a kártyázó egerek mulatságos tromfjai is az ő játékos kedvét tükrözik. Felnőttverseinek is a népköltészet a forrása, és ez még fokozottabban áll gyerekverseire. A gyöngyöcskével játszódó kölyökállatok szavai, a versek ismétlődő képei, a ráütő soros éppúgy népmesei formulákból kelnek új életre, mint a nyulacska csengőjének vagy Kacor király hányaveti nagyképűségének története. Réber László humoros, a versek játékosságát grafikában tolmácsoló illusztrációi még jobban emelik a jól sikerült kötet jelentőségét, mely második kiadásban jelenik meg.
