A modern utáni és történelem végi Európában széles körű az egyetértés, hogy nincs egyetértés, de ne is legyen. Ezért válik gyanússá minden kísérlet arra, hogy megállapítsuk, kik vagyunk; gyanús már maga a többes szám első személyű igealak használata, különösen felszólító módban. Egy meghatározhatatlan népesség pedig szükségképpen és korlátlanul nyitott mások felé. Gondot legfeljebb az okozhat, hogy mit értsünk egyáltalán „másokon”, ha egyszer nem tudhatjuk, hol kezdődnek „ők”, meddig vagyunk „mi”, s miről vesszük majd észre, ha már nem „mi” vagyunk.
