A Ladoga-tavon haladtunk Konyevec-szigettől Valaam felé, és útközben hajónk kényszerűségből betért Korela kikötőjébe. Itt kíváncsiságból jó néhányan partra szálltunk, és fürge finna lovakkal behajtottunk a kietlen városkába. Azután a kapitány felkészült az út folytatására, és megint elindultunk. Korela meglátogatása után igen természetes volt, hogy a beszéd erről a szegény, ámbár rendkívül régi orosz településről folyt, melynél szomorúbb helyet aligha lehet elképzelni. A hajón mindenki osztozott ebben a véleményben, és az egyik utas, aki hajlott a filozófiai általánosításokra és a politikai élcelődésre, megjegyezte, hogy sehogyan sem tudja megérteni, miért szokás a Pétervárott kellemetlen embereket többé-kevésbé messzi tájakra küldeni, ami természetesen a szállítás révén komoly veszteséget okoz az államkincstárnak, mikor itt, a főváros közelében, a Ladoga-tó partján ilyen pompás hely akad, mint Korela, ahol minden szabadszelleműségnek és szabadgondolkozásnak szét kell zúzódnia a lakosság közönyén és a nyomasztó, fukar természet szörnyű sivárságán.
