Várkonyi Nándor: Az elveszett Paradicsom (Sziriat oszlopai 2.)

Várkonyi Nándor (1896, Pécs – 1975, Pécs) „A harmincas évektől kezdve Pécs és a Dunántúl irodalmi életének legjelentősebb organizátora, a Sorsunk című folyóirat szerkesztője” – írja róla Tüskés Tibor. Életében megjelent, rendkívüli terjedelmű kritikai, irodalomtörténeti és művelődéstörténeti írásai közt a legismertebb a Sziriat oszlopai, amelynek négy korábbi kiadás után 2002-ben jelent meg a hagyatékban maradt, cenzúrázatlan, teljes változata. Várkonyi Nándor munkásságának nagy jelentőségű hányada, mintegy 7000 kéziratoldal, az ötvenes-hatvanas években, a rá kirótt írói szilencium idején született, és csak évtizedekkel a halála után, a Széphalom Könyvműhely (Budapest) 1994-ben indult életműkiadásában vált hozzáférhetővé. Az eddig megjelent tizenegy kötetet (Az elveszett Paradicsom, 1994, Az ötödik ember I-III. 1995-97, Varázstudomány I-II. 1998–2000, Az írás és a könyv története 2001, Sziriat oszlopai 2002, Pergő évek, 2004, Magyar katonaköltők, Az üstökös csóvája, Dunántúl 2006, Egy irodalmi korszak számvetése 2008) tizenkettedikként követi régóta hiánycikknek számító jelen könyvünk, Az elveszett Paradicsom javított, névmutatóval, szójegyzékkel bővített második kiadása.

Várkonyi Nándor gondolkodói felfogásának fontos sajátossága, hogy az emberiség múltjának vizsgálatát kiterjesztette az írott történelem előtti mitikus időkre. „E felismerésével korában nem állt egyedül. A kezdeményező, az indukátor szerepet szerényen elhárította magától, és azt mondta, párhuzamos jelenségekről van szó. De ha akár párhuzamosságnak, akár kölcsönhatásnak tekintjük, ami történt, Várkonyi helye akkor is ott van szellemi testvérei, Hamvas Béla, Kerényi Károly, Kodolányi János és Weöres Sándor mellett… »Sugárzásos emberek« – ez a jelző illik rájuk. (…) azokra az egyetemes és alapvető, nagy és megoldatlan kérdésekre keresték a feleletet, amelyekre a modern természettudományok, a biológia, a kémia, a fizika nem tudtak válaszolni.” (Tüskés Tibor)

Az elveszett Paradicsom az író rendkívüli felkészültségének, gazdag ismerettárának és a megszokottnál tágabban értelmezett kutató és elemző módszerének köszönheti máig tartó problémafelvető és -feltáró aktualitását.

„Az elveszett Paradicsom, amely teljes terjedelmében – javított, névmutatóval és idegen szavak jegyzékével ellátott, második kiadásban – kerül most az olvasó kezébe, a Sziriat oszlopai ikerdarabjának, bizonyos tekintetben előzményének, bizonyos tekintetben folytatásának tekinthető. Írásához a Sziriat oszlopai után a szerző azonnal hozzákezdett, s már 1947-ben részletet közölt belőle, de a művet később kibővítette, többször átírta, az ezerkilencszázhetvenes évek elejéig dolgozott rajta. A Sziriat oszlopai »kiegészítőjének« tartotta ezt a művét Várkonyi Nándor, és így jellemezte: » Az elveszett Paradicsom a régi ember világképét tárja fel, s igyekszik rekonstruálni a szellemi és lelki alkatot, amely ezt a világképet megalkotta, és mítoszaiban ábrázolta.« A tízrészes mű látszólag a modern természettudomány eredményeit használja tételeinek igazolására, megközelítése azonban valójában »mágikus«, igazi forrásai a mítoszok, vizsgálódásának módszere a mítosz-kutatás és -értelmezés. Alapkérdései: Az anyag eredete? Ki az ember? Az ember helye a természetben? Milyen volt az ember-lét ősrégi állapota? Milyen volt a régi ember istenképe? Káosz és Kozmosz? Paradicsom és bűnbeesés? Várkonyi a monista-materialista fejlődéselmélet helyett teremtő és teremtett lényt feltételez. Emberképe mind a marxizmus, mind az egzisztencializmus emberképétől idegen; szerinte az ember kozmikus meghatározottságú lény, s a régi ember bensőséges viszonyban élt a természettel, a világgal. A mű legizgalmasabb részei azok, ahol a szerző a különböző népek mítoszait, a paradicsom- és vízözön-mondákat, a teremtés- és bűnbeesés-mítoszokat vizsgálja és elemzi.

Várkonyi Nándor számos megsejtése bizonyításra vár, hipotéziseit, intuícióit minden bizonnyal igazolni vagy cáfolni fogja a jövő. Művének alapgondolata azonban változatlanul időszerű: »hogyha harmonikusan akarunk élni, a Kozmoszt újra meg kell teremtenünk magunkban, újra át kell élnünk.«”