A görög „aphorizein” ige jelentése: körülhatárolt, körülír, elkülönít. Az aforizma tehát elválik az általánostól, a szokványostól, és szinte arcul vágja a közhelyszerűséget. Mivel egyáltalán nem felel meg a várakozásoknak, intenzív erőfeszítést követel hallgatójától és olvasójától. A gondolkodó embernek valósággal meg kell fejtenie értelmét, fel kell fednie igazságtartalmát. Az „Emberi – túlságosan is emberi” témáinak csoportosítása megfelel az igazságkeresés aforisztikus formájának, ugyanakkor a tartalom tüzetesebb szemügyre vétele azt bizonyítja, hogy nem a filozófia egyfajta zárt rendszerével állunk szemben. Nietzsche itt inkább az uralkodó „igazságokat” és gondolkodásmódot, valamint a metafizika, etika, esztétika alapjait igyekszik megtámadni, azokat legalábbis kérdésessé téve. A mű alcíme: „Könyv szabad szellemeknek” . E cím arra céloz, hogy jó volna megszabadulni a régi „igazságoktól”, az idealizmustól. Hiszen a szellem felszabadulása – amelynek döntő mozzanatai mindig valami erős kötődés föloldása – csak így következhet be.
