Hosszú évek sora telt el, mire kicsi gyermekkorom már álomképnek tűnő helyszínét, Esztelneket, módomban állt ismét felkeresni. Nemcsak a honvágy hajtott, hanem a kíváncsiság is, mit lehet abból ma meglelni, mait Orbán Balázs leírt és Malonyay lerajzolt? Ahogy mind beljebb mentünk búvárkodó hajlamú feleségemmel a Székelyföldre, úgy erősödött meg bennünk, hogy haza érkeztünk! Rokonaink száma megsokasodott, hisz minden jó székely rokonként viselkedett és nemcsak ők, hanem igen csekély kivétellel, a román nemzetiségűek is szívélyesen voltak segítségünker. A kocsin lévő H betű sem volt akadály. Utunk során, látva, hogy miként fogy, kopik el minden, mi nemzeti múltunk látható emléke, szenvedélyes, tervszerű gyűjtésbe kezdtünk, és lencsevégre kaptuk, amit sikerült előcsalogatunk. Tettük ezt esztendőről-esztendőre, utazásaink során.
Itt, Magyarországon, a töröktől kezdve, minden zsarnok tudatosan pusztította emlékeinket. Ma már törétnelmi emlékeink zömét határainkon kívül találjuk meg. Ezekről nem elég hallani, hisz a látvány jobban erősíti a tudatot, tudatosan és akarva kell szeretni véreinket, lakjanak a világ bármely zugában.
Szeretném, ha könyvem látványa segítene mindenkit abban, hogy ismerje és ápolja élő, szép hagyományainkat és becsülje nemzetünk múltját, csetlés-botlásaival, dicsőségével együtt.
