A 17. század végének morálfilozófiai nézeteit leginkább Hobbes etikája határozta meg, aki kizárólag az önérdekben látta az emberi tettek végső mozgatóját. Ezzel vitatkozva fejti ki Shaftesbury a természetes erkölcsi érzék tanát, melynek első megfogalmazása az Értekezés az erényről és az érdemről. Shaftesbury szerint az erkölcsi érzék tanát, mely természetszerűen a jó felé vezet. Ez az erkölcsi érzék játszik szerepet ugyanakkor a szépség megítélésében is, tehát egyúttal esztétikai érzéket, ízlést is jelent. Platonista metafizikája a szép, az igaz és a jó eredendő egységét, a természet harmonikus rendjét tételezi. Idealista téziseinél azonban lényegesen nagyobb karriert futott be az erkölcsi érzék gondolata, mely hatással volt az angol és a francia felvilágosodás gondolkodóira, de a klasszikus német filozófiára is.
