Leczo Bence első kötete olyan, mintha vándorcirkusz érkezne a városba. Van benne freak-show, kifordult sci-fi-ötletek és apró groteszkek, tisztelegve hatalmas mestereknek, mint Kafka vagy Aesopus. Az elődök előtti meghajlás, ezek gondos megválasztása különösen erős mezőnyt sorakoztat, és illő is a fiatal író eszköztárába. Az asztalt táncoltató sátrában vár Andersen és Edgar Alan Poe szelleme, a viktoriánus krimi borzongatása után a karneválban valaki ránk szól, tovább, erre feltárulnak saját, dualizmuskori, ismerősebb helyszínek, kalapot emelnek a ködlovagok, Krúdy, Cholnoky, a Suacheli – az örök városka kocsmája – pedig Rejtőt idézi, mindenki betérhet ide egy sörre a kárhozat felé félúton, vagy egy kicsit már közelebb.
Leczo biztos kézzel szövi a mesét, mondatai gondosan készítik a léleknek feltalált kelepcét, amit balladának hívunk, bár ő kisprózában tálalja, igazán sokszínűen, mégis már első kötetében is markáns, saját hangján. Merüljünk el a kavalkádban, és szórakozzunk jól.
Horváth László Imre
