Három évvel az emberkereskedő banda felszámolása után (részletesen lásd A Kék Gyűrű című kötetben) Creasy békében él két fogadott gyerekével (Michael és Juliet). A lány nemsokára régi ismerősükhöz, Grainger szenátorhoz utazik, mivel szakítva a „családi” hagyományokkal, nem a gyilkolásban, hanem a gyógyításban véli megtalálni önmagát.
Mivel nagyjából az utazás időpontjában Creasy felkérést kap az Államokból, hármasban repülnek nyugatra. A fiúk azért, hogy megtudják, ki és miért szeretné igénybe venni szolgálataikat, a lány pedig ugyebár egyébként is utazott volna.
Apa és fia a hallottak alapján hajlandók a helyszínre (Zimbabwe) utazni, ahol alapos tájékozódás után adnak majd végleges választ a felkérésre. Megbízójuk (Gloria Manners) nem könnyíti meg a döntést, mivel ritka ellenszenves természete van.
Ez részben magyarázható férje elvesztése feletti bánatával, valamint önsajnálatával, amiért ugyanabban a balesetben deréktól lefelé megbénult; de zsarnokoskodó, mindenbe beleszóló stílusával egyébként sem lopja be magát a körülötte lévők szívébe.
Az európai kitérővel (Creasy felkéri Maxie-t, egy régi, nagy helyismerettel rendelkező zsoldostársát, hogy segítsen a küldetés végrehajtásában) megvalósuló zimbabwei utazás ennek köszönhetően nem túl vidám, és akkor sem sokat javul a helyzet, amikor szóba kerülnek a régi idők.
Évtizedekkel korábban Creasy és Maxie még a fehér telepesek oldalán portyázott a határ mellett. Akkor beszivárgó partizánokra vadásztak, akik később aztán mégiscsak az ország urai lettek, ezért érthetően nem lelkesedtek túlságosan a korábbi elitkatonákért.
Ráadásul az egyik régi ellenfelük jelenleg vezető beosztású rendőrtiszt, aki sokat segíthet, vagy árthat nekik – pillanatnyi hangulatától függően. És ez még csak a kisebbik rossz, ami Creasyre vár.
Quinnell továbbra sem teszi lentebb a lécet, panasz nem lehet a könyv színvonalára. Szó sincs esztelen lövöldözésekről, meggondolatlan támadásokról. A zsoldos azért maradt ilyen sokáig életben (bár bőrét számtalan sebhely borítja), mert profi módon, tervezéssel kezdi a cselekvést, az érzelmeit (örömét, bánatát) későbbre, a feladat vagy bosszú végrehajtása utánra időzíti. Alakjában van valami végzetszerű, ami nem csupán ellenségein, hanem családtagjain is érvényesül – úgy látszik Quinnell nem bírja a happy endet.
