Az Elutazás és hazatérés című önéletrajzi könyvemben (2001) egy év történetét igyekeztem elbeszélni, ebben, amelynek a Fenn a hegyen napfogyatkozáskor címet adtam, azt folytatom máig, úgy, hogy anyagdús történeteket – közöttük korcsolyázva – elkerülök, vagy éppen csak megérintek, azzal a hiedelemmel nyugtatva magam, hogy még lesz alkalmam meglátogatni őket, hogy még lesz találkozásunk, ahogy a temetőben is ezzel fenyegetem a föld alatt nyugvókat.
Életrajz? Harmincháromban születtem, hatéves voltam, amikor kitört a második világháború, és tizenegy, amikor szerencse és életrevalóság közös műve volt az életben maradás. Tizenkét éves voltam, amikor a nemzeti szocializmust túléltem. Tizenöt éves voltam a kommunizmus erőteljes bevezetésének évében, együtt korosodtam vele, és már ötvenhat éves voltam, amikor a rezsim kimúlt.
Amúgy az élet lassú volt, és én ezt nem bántam, mert ami magától jön, az is éppen elég. Minden fontosabb körülményem abból a kamaszkori döntésemből ered, hogy író leszek. Könyvek sora: folyamatos megküzdés egy-egy angyallal, akiket a sorsom elém állított. Nyilvános baktatás, letűzöm nyomaimat, láthatóvá teszem az állomásaimat.
