E könyv szerzôje egyike volt a GULÁG legszerencsésebb rabjainak. 1947 végén került ki a Szovjetunióba, amikor az egész hatalmas országban szunôben volt az iszonyatos éhínség, nem vitték se Vorkutára, se Kolimára, nem éhezett úgy, mint a háború utáni legelsô évek rabjai, nem látott kannibalizmust, nem fenyegette közvetlen fagyhalál. De hosszú évekig együtt raboskodott olyan magyarokkal, akik átélték ezeket a borzalmakat. Akik jelesre vizsgáztak emberi tartásból, áldozatvállalásból, összefogásból. Akik példát mutattak sok nemzet hasonlósorsú fiainak és rajtuk keresztül az egész világnak.
