Závada Pál: A fényképész utókora

Holtak ​és utódok, családok és barátságok, eszmék és szerelmek két nemzedéke. Závada regénye Buchbinder fényképész 1942-es életképével veszi kezdetét, és az elmúlt század ötven évét íveli át. A Jadviga párnája és a Milota után a trilógia harmadik darabja csoportkép egy történelmi korról, amely a szerző „műtermében” személyes fikcióvá, párhuzamos élettörténetekké bomlik ki és fonódik össze. Hitek és tévhitek, köz- és magánbűnök, kis és nagy hazugságok, érzékek és érzelmek iskolája ez a könyv. Úgy húz magába, mint valamely lassú örvény, s ha mélyéről végül fölenged, láthatóbbá válik ez a közös, nehéz dolog – hívjuk nemzeti múltnak –, tót, zsidó és magyar magyaroké, mindannyiunké, akik a történetet mint narrátorok, névtelen ismerősök magunknak elbeszéljük.

Érzelmek és érzékek, hitek és tévhitek, köz- és magánbűnök, kis és nagy hazugságok –
A fényképész utókora regény a huszadik század második felének Magyarországáról. A Jadviga párnája és a Milota után a trilógia harmadik darabja csoportkép egy korról, amelynek borzalmas feketéi és fehérei hiába is akarnának történelemként bevonulni az emlékezet kockái közé, Závada „műtermében” személyes fikcióvá válnak. Ez a fikció elvarázsol és fogva tart, lehúz, mint valamely lassú örvény, s ha mélyéről végre fölenged, láthatóvá válik a közös múlt: tót, zsidó és magyar közös múltja, amelyben narrátorként, közös elbeszélőként valamennyien jelen vagyunk. A regény bravúros szerkezete ugyanis egy pillanatra sem engedi, hogy kívülállóként szemléljük az eseményeket: mindannyiunk arca föltűnik Buchbinder fényképész 1942-ben készült mozgalmas életképén. S hogy kiből mi lett ennyi év után – nos, erre is fény derül a fénykép utóéletét kutató szereplők sorsfordulóin keresztül.
Élet a botrányon túl – családok és barátságok, eszmék és szerelmek két generációja a magyar történelem ötven évén át. Holtak, rabok, miniszterek; nótafák és biciklisták¸ érzelmek és iskolák: Závada elbűvölő és szövevényes nagyregényének minden oldala csupa titok, meglepetés, rácsodálkozás. A fényképész utókora mi vagyunk.