David B. Coe: Robin Hood

Ahogy ​felmászott a kapu tetejére, Jimoen beakasztotta a horgot, rátette a naftalintartót, és miután győzedelmesen megrázta az öklét, leugrott. Legalábbis ez volt a terve.
De ahelyett, hogy leért volna, az a bolond ifjú csak lógott ott. Valahogy sikerült a bőrzsák mellett a kabátját is a kapuhoz szögelnie. Karjaival hadonászott, lábaival rúgkapált, kétségbeesetten próbált szabadulni, hasztalan. Ezt látva jó néhány francia íjász ismét áthajolt a falon, és megpróbált végezni vele. Miközben Will és Allen feléjük lőtt, Robin a vár felé iramodott. Félúton, anélkül, hogy lassított volna, zsákmányolt egy elhagyott pajzsot. Ahogy elérte a kaput, Jimoen nevét kiáltotta, és feldobta a fiúnak a fegyvert. Ő elkapta, a feje fölé emelte, még épp időben, hogy visszaverje a nyílvesszőt, ami átdöfte volna a koponyáját. Robin mászni kezdett, közben üdvrivalgást hallott a háta mögül.
– Nézzétek, mit meg nem tesznek az Oroszlánszívűért! – hallotta a király harsogó kiáltását.
A francia íjászok tovább lőttek, de ahogy közeledett Jimoenhez, Robin orrát a nyilaknál és íjaknál sokkal rettenetesebb szag csapta meg. A sistergő olajé, amit a franciák rájuk akartak zúdítani. Elérte a fiatal katonát és rövid küzdelem után sikerült leakasztania. Leugrottak és arrébb gurultak, pont akkor, amikor az olaj lefröccsent a várfalon. A pajzsot szorongatva a biztonságos távolba rohantak, a földet és a pajzsot nyílzápor verdeste. Újabb üdvrivalgás fogadta őket, amikor végül lebuktak a barikád mögé.