Egészen apró korunk óta szeretjük elhelyezni magunkat a világban, s boldogságunk egyik feltétele, hogy közösségünk büszkeséggel tölthessen el minket. Léteznek azonban nem vállalt, sokkal inkább kapott címkék, besorolások. Ilyen az, ha testünk cserbenhagyott, s ezért többé-kevésbé „mások” vagyunk, mint amit a közvélemény egészséges emberként definiál. Rokkant, sérült, mozgásfogyatékos, bicebóca, nyomorék, mozgássérült, hátránnyal élő, kripli, roki, fogyatékos… Egyik sem az a kifejezés, amit szívesen használunk. Pedig meghatározni magunkat: ez az első lépés ahhoz, hogy kibékülhessünk a sorsunkkal, és kínlódás, szenvedés, puszta vegetálás helyett valódi emberi életet kezdhessünk.
