1945 májusában születtem. Nem éppen burokban - viszont nem is annyira nem, hogy arról zord, megindító vagy kalandos történeteket kellene mesélnem.
Ami a hivatást illeti, azt jobbnak látom gyakorolni, mint értelmezni: utóbbi könnyen pátoszba vagy nyegleségbe fulladhat. A hivatásos amúgy is zavarba ejtő mértékben önjelölt és botcsinálta; ha tevékenységéhez még glosszákat is fűz, elkerülhetetlenül megszólal benne a kínos „Ki kérdezett?”
1968 óta, diplomám megszerzésének évétől fogva a Zeneműkiadó szerkesztőjeként dolgozom, ebben a munkában szerencsés módon egyszerre találok kiegészülésre és kikapcsolódásra. Fordítóként elsősorban színművekkel foglalkozom - verset jóval ritkábban fordítok - az angol, olasz és német nyelvterületek irodalmából.
Fodor Ákos
Fodor Ákos versei jó néhány éve jelennek meg a különböző irodalmi lapokban, folyóiratokban. Költészetének első méltatói közé tartozik Tandori Dezső, aki máig érvényes jellemzését adva,így mutatta be az Élet és Irodalom hasábjain:
...„Nem fölfedeznünk kell ezúttal; magunkat gazdagítani inkább egy költő megismerésével, aki a figyelmes olvasónak régóta nem ismeretlen. Csak ez az erősen körülhatárolt, áttételek közegébe tárt versvilág eleve a nehéz kibontakozás útját jelölte ki Fodor Ákosnak. Fanyar látszatparadoxonokkal jut el legtöbb verse a látszik-ot nem ismerő többértelműséghez; talán ez a sejtelmes groteszk olyan kettős tagadás, mely még határozottabb, összetettebb igenléshez vezet; a vers mintha két csigalépcsőn futna, s ezeket nekünk is egyszerre kell megjárnunk... A lényeg megragadásának túlságosan meredek, kevéssé behízelgő útját-módját választotta Fodor Ákos. Rengeteg humorral, lírai iróniával; úgy érzem, nem a távolságtartás jegyében. Számomra ezek a - terjedelmükre gyakran villanásnyi - versek egyáltalán nem a hidegséget sugároztak, hanem okosan gyermeki természetességet. A gyermeki szót így értem: szerencsére megmarad a különféle síkokon szapora emberiség-állományban egy olyan esélyt hordozó elem, amely nem szakosodik, legalább úgy mindenestül az épp fontos, épp korszerű, épp nagy igyekezettel kivívni vélt (vagy e civilizációs vívmányokkal szemben védett) értékek jegyében: ezzel a százalékosan kifejezhetetlenül csekély kisebbségi létével kiegészít valamit, pótolhatatlan. Az emberi összképet.”
