Amikor ez a könyv 1947-ben a Misztótfalusi kiadónál Szíj Rezső szerkesztésében megjelent, élesen megoszló visszhangot váltott ki a korabeli ideológiai és szellemi életben. A könyv ugyanis beletartozott a modern magyar művészet ama felszabaduló folyamatába, amely 1945 után végre levetette magáról a konzervatív megbélyegzések nyomait. A festő, a grafikus és szobrász végre úgy lehetett magyar, hogy európai volt, s a két háború között az írótársadalomnál egységesebb és baloldalibb képzőművész-társadalom ugyancsak hamar magára talált, iskolákat teremtett, műhelyeket nyitott, sajnos még ma sem tárták fel kellőképpen, hogy milyen pezsgő életet hozott létre, mennyi építő szándék, konstruktív cél vezette. Második, átdolgozott kiadását nem néhány mondattal összefoglalható időszerűsége indokolja meg, hanem történeti korszakhitelessége támogatja meg.
Részlet a Szerzők ajánlásából:
„Fülep Lajos nevére való hivatkozás nem jár felelősség nélkül. Ez a felelősség csak részben vonatkozik a színvonalra. Nagyobbik része hitvallásszerű. Egyaránt érinti a humanitást, a művészet szuverenitását, de ezenfelül a művészetnek, mint a leghasonlíthatatlanabb és legmélyebb népi értéknek hangsúlyozását. Ezeket az elveket Fülep Lajos építette fel s ezért ez a könyv az általa megteremtett hagyományba tartozónak vallja magát."
