Gazdag Ferenc: Franciaország története 1945–1995

Ez a könyv – amint azt címe és szerkezete mutatja – korlátozott célokat tűz maga elé; tárgya a francia történeti-politikai fejlődés mintegy öt évtizedének áttekintése a második világháborútól a kilencvenes évek közepéig. Mint minden tematikai és kronológiai lehatárolás, természetesen ez is tekinthető önkényesnek. Annál is inkább, mert ha van európai ország, amelynek történelmében a kulturális, az eszmetörténeti vagy akár a társadalomtörténeti mozzanatok nagy szerepet játszottak, akkor az épp Franciaország. Csak a vizsgált időszak kultúrtörténetéből könnyen sorolhatók az olyan egyéniségek, mint André Bazin, aki az új filmművészeti hullámot elindító Cahiers de Cinéma alapítója; André Breton, a francia költészet XX. századi megújítója; Jean-Paul Sartre, Simone de Beauvoir és Albert Camus, az egisztencializmus nagy hatású áramlatának képviselői; Emmanuel Mounier, a perszonalista filozófia megalapítója; André Gide, Clade Mauriac, Claude Simon irodalmi Nobel-díjasok; az építész Le Corbusier; az atomtudós Frédéric Joliot-Courie; a fizikai Nobel-díjas Alfred Kastler; a tengerek élővilágának kutatója, Jacques-Yves Cousteau, s a sor még hosszan folytatható lenne.

Kötetünk közelebbi tárgya mégis, minden csábítás ellenére jóval prózaibb. Ez a fél évszázad valószínűleg nem tartozik majd a francia történelem egyértelmű jelzőkkel minősített korszakai közé: a többi nyugat-európai hatalomhoz hasonlóan Franciaország is ekkor veszítette el világhatalmi státusát, nagy anyagi és még nagyobb presztízsveszteséggel volt kénytelen búcsút venni világméretű gyarmatbirodalmától, s kellett egy bipoláris világrend játékszabályaihoz illeszkednie. Ez az öt évtized ugyanakkor hatalmas és egyre gyorsabb ütemű változások időszaka az élet minden területén, amelyek során Franciaország a gyökeresen átalakuló nemzetközi környezetben kereste a helyét, s egyúttal belső fejlődése is mindinkább illeszkedett a világméretű fejlődés globális követelményeihez. Az események rendkívül széles sávjából ez a kötet a kül- és belpolitika alakulására összpontosítja a figyelmét, s csak annyiban tér ki a gazdaságtörténet, a gazdaságpolitika, a társadalompolitika különböző kérdéseire, amennyiben azt az események megértése feltétlenül szükségessé teszi. Ahogyan az időben közeledünk a jelenhez, természetesen egyre nehezebb a történések közül az utókor számára is releváns mozzanatokat kiválasztani, ezért lehető legteljesebb körű bemutatásuk szándékos módszertani eljárás.