Úgy lettem újságíró, majd televízió- és rádióriporter, hogy nem állt mögöttem senki, csak előttem. Egy vagyok azok közül a milliók közül, akiknek a sorsát derékba törte az 1990-es rendszerváltoztatás. Nem belekerültünk a demokráciába, hanem sokunk örömére végre belekényszerültünk, ha ez demokrácia egyádltalán…
Szüleim nógrádi származású keresztények voltak: az iskola mellett hittanra járattak, haza- és családszeretetre tanítottak. Voltam segédmunkás, üzemvezető, díszlethordó, technikus, zenekarvezető, irodalmi színpad-rendező, újságíró gyakornok, rádiós- és televíziós műsorvezető, főmunkatárs, főszerkesztő, de mindig párton kívüli.
1979-ben, mert magyar zászlót mertem a mátyásföldi Jézus keresztre teríteni, államellenes izgatásért hat hónap szigorított börtönre ítéltek Budapesten. Íróként negyedszázada járom nagy Magyarországot. Azóta élem kifosztott, meghurcolt, elnyomott nemzetem sorsát és történelmét. Kijelölt utamról hiába hívtak, kergettek vagy rúgtak, sohasem tértem le. Életemnél is fontosabbnak tartom annak felismerését és terjesztését, hogy magyarnak lenni nem állapot, hanem küldetés.
Könyvemet az elmúlt 23 év során a Magyar Hírlapban, a Magyar Nemzetben, az Esti Hírlapban, az Új Magyarországban, az Új Tükörben, a Képes 7-ben, az Élet és Irodalomban, a Vigiliában, a Látóhatárban, a Magyar Televízióban, a Magyar Rádióban, és az eddig kiadott négy könyvemben megjelent írásaim és riportjaim közül válogattam.
