Kedves Gyula!
Bocsánat a nem túl hivatalos megszólításért, de mióta Gergő-Farkassal, a Botlik-Réti családdal, Apollóniával és a többiekkel megismerkedtünk, úgy tűnik: Veled is találkozhatunk mindig, ha a Csipetke utcába tévedünk, ha a Bagoly-bükki-völgybe révülünk, vagy az előkelő szálloda parkolójában fölismerni véljük Rúzspirost.
Közönséges ébernek érthetetlenül nevetséges, de Neked bizonyosan magától értetődő, ahogy megismerkedtünk Veled. Karácsony előtt nem sokkal hallottam egy beszélgetést a rádióban a Gergő és az álomfogók című könyvedről és megvettem. Aztán a dermesztő és szürke januári esték egyikén megkértem a páromat, hogy kezdje el felolvasni. Akkor még azt sem tudtuk, hogy a varázslatot nem ketten, hanem már hárman élvezzük; egy tündérpalántával megajándékozva révülünk egyik fejezetből a másikba. Így a szeptemberben megszületendő pici lányunk ezt a valóság-mesét hallgatta először végig.
Köszönjük, hogy megírtad nekünk ezt a könyvet: fölébresztett bennünk sok jót, elaltatott egy legalábbis elviselhetővé tett sok bennünk rejlő gonoszt, még tartalmasabbá tette amúgy sem érzelemsivár életünket.
Minden jót kívánok Neked:
Gyulainé Hárs Gyöngyi
