A náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels titkárnője több mint százévesen őszintén nyilatkozott mindarról, amit Hitler közvetlen környezetében átélt. Kikötötte, hogy az interjú egy része csak halála után jelenhet meg, például arról a kényszerabortuszról, mellyel elvették a zsidó szerelmétől fogant gyermekét.
1911-ben Berlinben született egy kislány, aki sokra vitte: a Harmadik Birodalom propagandaminiszterének, Joseph Goebbelsnek a titkárnője lett. A mindennapi adminisztrációs feladatok ellátása mellett a német katonák halálozási statisztikáinak meghamisítása volt a munkája. A bukás után sem tanúsított megbánást, elhárította a személyes felelősségét a halálgépezetben elfoglalt szerepét illetően. Csak élete legvégén volt hajlandó interjút adni, melyben többször hangsúlyozta, hogy ő is úgy élt, ahogy a legtöbb német: nem tudott semmiről, mert nem akart tudni arról, ami nem rá tartozott. Ezért is lett az életéből készült dokumentumfilm címe Egy német sors. De vajon milyen tanulságokkal szolgálhat ma egy, a tetteiért felelősséget nem vállaló német gépírónő életrajza?
