Marlitt E.: A gránátköves asszony

Halk sikoltás s egy panaszos jaj verte föl a folyosó csendjét, de hogy azután mi történt, arról Gitta sohasem tudott magának számot adni. Valaki borzasztó érővel megragadta, megrázta, hogy se látott, se hallott, s mint egy labdát, végig repítette a hallon, egészen a nagy folyosó torkolatáig, ahol a falhoz vágódott s a földre bukott. Kábultan a fájdalomtól, behunyt szemmel feküdt ott néhány pillanatig. Amikor ismét kinyitotta a szemét, édesapját látta maga előtt. Alig ismerte meg. Ösztönszerűleg újra lecsukódtak szemei érezte, valami rettenetes fog következni.

– Felállni! – rivallt rá szörnyű hangon és durva mozdulattal lábra állította. – Mit kerestél itt!?

Nem tudott felkelni. Szavát elvette a rémület és a kegyetlen bánásmód felett való kimondhatatlan elkeseredés..

– Nem hallottad, mit kérdeztem? Tudni akarom, mit csináltál itt.