Nézze, ott jön a szobalánya, nincs már sok időnk, beszéljen. Mondja, ha nem volnék Owen, a sofőr, hanem független ember, aki előtt szép jövő áll, aki jó családból való s akinek évi ezer font a jövedelme, mondja, akkor a feleségem lenne?
Aurea tudta, hogy akkor is igent mondana, ha csak egy pár száz fontja volna, ha nem volna igéretteljes a jövője és nem volnának jó családi összeköttetései. De nem mondhatott igent. Egy másik, kényelmesebb szóhoz menekült s azt mondta:
– Talán.
– Talán… – Owen meghajtotta magát és megcsókolta Aurea kesztyűs kezét. – Ez a „talán” lesz a támaszom a jövőben…
(A guruló kő)
