Simon Wiesenthal: A gyilkosok közöttünk járnak

Simon Wiesenthal könyve több mint húsz évvel azután jelent meg, hogy a koncentrációs táborok hamvasztókemencéinek tüze kialudt; akkor jutott az olvasó kezébe, amikor közeledett a háborús bűnök elévülésének határideje. E könyv a nyugtalanság, az igazságérzet, a fasiszta kegyetlenkedések leleplezéséért, a népharag elől megmenekült hóhérok elfogásáért, törvény elé állításáért és elítéltetéséért folytatott fáradhatatlan harc jegyét viseli. A gyilkosok közöttünk járnak vészkiáltás; állandó éberségre hív; vitathatatlanul bizonyítja a lelkiismeret ébrentartásának szükségességét, arra figyelmeztet, hogy ha a tudat alszik, szörnyek születnek.

E könyv szerzője fogolyként nem kevesebb, mint tizenkét haláltábort járt meg; csakis a csodák sorával magyarázható, hogy életben maradt e „pályafutás” után. Sorstársainak nagy többsége a háború után nem kívánt egyebet, mint felejteni, minél távolabb kerülni a szörnyűségek színhelyétől, megszabadulni a kegyetlenkedések emlékétől. A kezdeti időszakban a bűnösök felkutatása másodrendű szerepet játszott; az áldozatok fellelése volt a legfontosabb teendő. Azoknak a lajstroma, akik eltűntek, s akikről nem lehetett bizonyosan tudni, meghaltak-e, vagy túlélték a szörnyű mészárlást, közvetlenül a háború után több mint tizenkét millió nevet ölelt fel. Akkoriban igen kevesen gondoltak elsősorban a bosszúállásra; az igazságtevést az emberek kizárólag a felszabadítókra, vagy a megszálló erőkre bízták. Azokat a csapatokat viszont, amelyek kivívták a győzelmet, más, új csapatokkal helyettesítették; azok ugyanis, akik harcoltak, és oly drága véráldozattal fizettek a győzelemért, méltán elvárták, hogy megpihenhessenek. Ezt a zavaros, nyugalmi időszakot használták ki egyes hatalmasságok, egyes hírhedt náci háborús bűnösök arra, hogy hamis iratokkal a nyugati megszállt övezeteken átszökjenek más országokba, más földrészekre. Wiesenthal rendkívül dokumentált és kiváló leíró képességről tanúskodó könyve a sorok között feleleveníti ezt az időszakot, amelyet oly kevéssé tükröz a korabeli publicisztika.