Az ember azt gondolná, egy ilyen főcím hatására a szeles város derék polgárai fegyvert fognak ellenünk, vérszívó szörnyetegek ellen. Ehelyett azonban tíz hónap elteltével olyan hírnevünk van, ami eddig csak a hollywoodi elitnek járt ki – paparazzókkal hadakoznak, akik nem sokkal veszélytelenebbek, mint a keresztet és karót lóbáló vámpírvadászok. Ne értsenek félre. Az emberek többsége nincs elragadtatva attól, hogy élőhalottakkal kell élnie, de legalább nem veszi ostrom alá a várunkat… egyelőre.
Mindez azonban menten megváltozhat, ha tudomást szereznek a rave-ekről, a csoportos vérszívópartikról, amelyeken a vámpírok úgy terelik össze az embereket, mint a marhákat, hogy degeszre igyák magukat. Így hát a „mesterem” – a több évszázados, ám kitűnő formában lévő Ethan Sullivan – azt akarja, hogy térjek vissza saját előkelő családom kebelébe, és én legyek az összekötő az emberek és a vámpírok között… és ne engedjem, hogy a média tudomására jussanak életünk kellemetlenebb részletei. Valaki azonban nem akarja, hogy ember és vámpír békében éljen – valaki, akit ősi harag fűt.
