Jean-Pierre Montcassen: A halál vámszedője

Több mint négyezer évet szányalunk vissza a múltba. Észak-Afrikába, a Nílus vidékére. Az egyiptomi Ó-birodalom legendákkal áthatott hétköznapjaiba, VI. dinasztia korában teszünk feledhetetlen látogatást. A regény egyedülálló, lebilincselő, helyenként misztikus, mely a tudományos kutatások eredményeit messzemenően tiszteletben tarta. A hitelesség kedvéért el kell mondani, hogy még a rézkorban járunk, a bronz pár száz esztendő múlva, a vas majd másfélezer évvel később áll az ember szolgálatába, a vágóeszközök jobbára aithiotpia vagy obszidián kőből valók. A háziállatok közül a szarvasmarhát, a szamarat, a kecskét, a juhot, a kutyát már ismerik, de szelídítettek hiénát, antilopot és vadludat is. Nincs jelen még a ló, teve, baromfi, macska, bármennyire is jellemzőek voltak ezek a későbbi korokra. Ez idő tájt hitelt érdemlő bizonyíték a kerékre vonatkozóan sincs, a szállítás, teherhordás tehát még igen kezdetleges lehetett. Ennek dacára az Ó-birodalom idején épültek fel a leghatalmasabb piramisok, folytak a városok, paloták építései, a gazdagság – a Nílus áradásától függően – virágzott.

Ebben a környezetben él egy céltudatos földműves fiú, aki a fejébe veszi, hogy balzsamozó lesz, a halál és a túlvilág titkainak tudója. Thimun az akaraterő és csibészség megtestesítője, aki nem tekinti követendőnek a hagyományos értékrendet, sajátos módszerekkel egyengeti útját. Hogy mivé lesz személyisége, hogyan formálja át környezetét, milyen érzelmeket szít különc viselkedésével, legyen a regény titka. Előjáróban még talán annyit, a kaland az izgalom, a szerelem természetes alkotórészei a történetnek. Mindennek hátterében ott zajlik a fáraódinasztiák hatalmi torzsalkodása, véres belháborúkkal.