Mária Terézia születése csalódást okozott, mert VI. Károlynak fiúörökösre lett volna szüksége ahhoz, hogy a Habsburg Birodalom minden gond nélkül fennmaradhasson. Születésekor senki sem hitte volna, hogy a kislány egykor császárnő lesz. Neveltetése és képzése ennél fogva nem erre a nagy feladatra irányult, hanem vallásosságra, a szépművészetek megismerésére oktatták, s főleg a zenei tehetségét fejlesztették. Mária Terézia kitűnően énekelt, a Hofburg-beli koncerteken még a visszafogott udvari emberek is lelkesen ünnepelték. Tizenkilenc éves volt, amikor feleségül ment élete egyetlen és nagy szerelméhez, Lotaringiai Ferenc Istvánhoz, a majdani német-római császárhoz.
Erzsébet mindössze tizenöt esztendős volt, amikor szabadságát és fiatalságát feladta, hogy császárné lehessen, mert Ferenc Józseffel egymásba szerettek. Ezzel mindörökre véget ért a bajorországi Possenhofban megélt csodálatos és gondtalan gyermekkor, amikor nem kellett az udvari etiketthez igazodnia. Az esküvő után Erzsébet a bécsi udvarban élt, s anyósa szigorú pillantásokkal méregette minden mozdulatát.
Zita édesapja 17. gyermeke volt, s bizony róla sem gondolta senki, hogy majdan Ausztria császárnéja lesz. Nyaranta szüleivel és számtalan testvérével együtt az ausztriai Schwarzauban élt, télen viszont az itáliai Pianoréban. Tízéves korától a zangbergi internátusba került. Egyik nagynénje ügyesen úgy intézte, hogy Zita találkozzék Károly főherceggel. Az ismeretségből komoly, életre szóló kapcsolat lett.
