A szerző a könyvéről:
Legősibb költészetbeli kincsünket, az ősi magyar mondavilágot akartam felidézni. Mai tudattal, mai embereknek. Nem vagyok első, nem vagyok végső a sorban, mivelhogy a mondákat mindig újra meg újra fel kell idézni, újra el kell mesélni. De jól tudjuk, hogy a magyar nép legrégebbi költészetéből milyen kevés maradt fenn, hiszen korábban tiltották, később hamisították. Bőséges gondot okoz a tudománynak, hogy a krónikás anyagból, mesemotívumokból, nyelvrokon népek mesevilágából legalábbis vázlatos képet rajzoljon a régi hedelmekről, régi hőstöténetekről.
Nagy elődök, klasszikus költőink nemegyszer halhatatlan hőskölteményeket alkottak, képzeletükkel kibővítve a töredékes emlékeket. Aki ma mondát idéz, az ő nyomukban jár, s alázatosan gondol Vörösmarty Mihály és Arany János nagy nevére, amikor új korban újra hozzányúl a magyar mondákhoz, és a mai emberek számára igyekszik megszólítani az idők mélyéről ránk maradt mesés kalandok hőseit.
