„Heidegger filozófiája az Abszolútum fennállását nem ismeri el. Nem arról van itt szó, hogy az Abszolútum létezik-e vagy sem, hanem arról, hogy az Abszolútum <> ilyen, és hogy mindazt Abszolútumnak minősítjük, aminek azt a létstruktúrát tulajdonítjuk. Heidegger tehát a véges lét struktúrájából törli azokat a vonásokat, melyek egyik részről a véges létet az Abszolútum-tól megkülönböztetik – a másrautaltságot, a függést, mindazokat a vonásokat, melyek végességének egyik aspektusát teszik ki – ugyanakkor, amikor a végességének másik oldalát – az időhöz való kötöttségét, a mulandóságát – helyesen felismeri, sőt ezeket a vonásokat a létezés általános mozzanataivá teszi…
Egy halandó Isten tényleg tragikus látvány. Ha mi magunk akarunk <>m ha saját véges létünk fölött nem akarunk elismerni semmi mást, amire vonatkoztatva a mi véges létünk elnyeri igaz értelmét, akkor a mi mulandóságunk valóban azt jelenti, hogy minden létezés csak a nem-létbe való torkollás, hogy a semmi az egyetlen <>.”
Ivánka Endre
